Hírek
2022. máj. 13.
Herbert-Volf Mária Magdolna
- kreatív
- Simonyi
Kreativitás-fejlesztő projekt indult a Baranya Megyei SZC Simonyi Károly Technikum és Szakképző Iskolában
Intézményünk az Innovációs és Technológiai Minisztérium Szakképzésért Felelős Helyettes Államtitkársága felkérésére, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) szakmai támogatásával kreativitás-fejlesztési folyamatba kezdett. Célunk, hogy az oktatás és képzés, valamint az intézményi működés számos területén a diákok – és oktatók - kreativitásának kibontakozását elősegítő változásokat vezessünk be.

Olyan kreatív pedagógiai szemléletet szeretnénk érvényesíteni, amely során minden érintett résztvevő (legyen az tanuló, oktató, intézményvezető, szülő, iskolán kívüli szakmai vagy egyéb partner) megtapasztalhatja a kreatív légkör, a kreatív folyamatok kedvező hatását tanulási és munkaképességük fejlődésére.
A kreativitás mára az egyik olyan fontos képességgé vált, amely elősegíti a tanulás, a munkavégzés eredményességét. Ezért annak fejlesztése a képzés, az oktatás egészét érintő pedagógiai feladatként jelenik meg. Úgy véljük, az ebben való fejlődés javítja oktatásunk minőségét, iskolánk eredményeit és tanulóink sikerességét.
A projekt keretében egy, a MOME által fejlesztetett összetett szempontsor segítségével feltérképezzük, hogy a kreativitás fejlesztésében hol vannak az erősségeink és hol találkozunk kihívásokkal. Erre a helyzetelemzésre támaszkodva egy középtávú cselekvési tervet dolgozunk ki a szükséges fejlesztések elvégzésére, hogy ezáltal még inkább megfeleljünk a nevünkben is szereplő kreatív technikummal szemben támasztott követelményeknek.
A projekt egy kísérleti kezdeményezés, iskolánk az első azok között az intézmények között, amelyek az ITM meghívására, a MOME szakembereivel közösen kipróbálhatják ezt a fejlesztő módszert és eszközeit, és ezzel hozzá is járulhatunk annak további csiszolásához, majd tapasztalatainkkal más iskolák ezirányú fejlődésének támogatásához.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Iskoláink cukrászati sikerei
A Baranya Megyei SZC iskoláinak cukrászati sikerei a Sirha Budapest, Közép-Kelet-Európa legjelentősebb élelmiszeripari és HoReCa szakkiállításán
2022. ápr. 5.
Herbert-Volf Mária Magdolna

Saját lábon - vállalkozástervezési vetélkedő
A Baranya Vármegyei Kormányhivatal Saját lábon címmel vállalkozástervezési vetélkedőt hirdetett, melynek döntőjére november 14-én a Tudásközpontban került sor a Pályaválasztási Kiállítás keretében.
2023. nov. 20.
Jakab Judit

Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztivál 2023. szeptember 27. Pécs Expo Center
A Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum és szakképző intézményei is részt vettek 2023. szeptember 27-én a Pécs Expo Centerben megrendezett Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztiválon.
2023. szept. 27.